Rendkívüli hőség: Magyar Péter szerint a legkritikusabb öt nap következik
Hírek

Rendkívüli hőség: Magyar Péter szerint a legkritikusabb öt nap következik

Aug 3, 2026

A rendkívüli hőség miatt kialakult helyzetről, valamint az arra adott kormányzati válaszokról egyeztetett hétfőn a parlamenti frakciók vezetőivel Forsthoffer Ágnes, a köztársasági elnöki jogköröket gyakorló házelnök és Magyar Péter miniszterelnök. Az egyeztetést követően közös sajtótájékoztatót tartottak.

Forsthoffer Ágnes elmondta: azért hívta össze a megbeszélést, mert a jelenlegi helyzet politika felett áll, ezért fontosnak tartotta, hogy a politikai szereplők együttműködjenek. Hangsúlyozta, hogy a hőség és az aszály mindenkit érint, ezért közösen kell nyugalmat árasztani, együttműködést mutatni és támogatni azokat az intézkedéseket, amelyek kezelhetik a kialakult helyzetet.

Hozzátette: arra kérte a miniszterelnököt, hogy tájékoztassa a frakcióvezetőket a megtett intézkedésekről, a tervekről és a jelenleg ismert tényekről, valamint biztosítsa számukra a lehetőséget, hogy közvetlenül is kérdéseket tehessenek fel.

Magyar Péter a sajtótájékoztatón azt mondta, konstruktív megbeszélést folytattak a frakcióvezetőkkel, és megköszönte Forsthoffer Ágnesnek a kezdeményezést. Kiemelte: az ilyen helyzetekben a pártpolitikai viták helyett összefogásra, egymás meghallgatására és szakmai alapú kommunikációra van szükség. Úgy fogalmazott, hogy a dezinformáció és a pánikkeltés akadályozza a védekezést.

A miniszterelnök szerint az ország energiaellátása jelenleg stabil és biztosított, ugyanakkor úgy fogalmazott: a legkritikusabb öt nap előtt áll az ország. Elmondta, hogy az energiaimportra való felkészülés mellett a használaton kívüli erőműveket is felkészítették az esetleges beindításra, a nagy energiafogyasztó cégek pedig eddig mintegy 400 megawattal csökkentették fogyasztásukat.

Magyar Péter beszélt a Paksi Atomerőmű helyzetéről is. Elmondása szerint jelenleg egy turbina működik, és ha a vízszint tovább csökken, azt is le kell állítani. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy nukleáris veszély nincs, az erőmű újraindítása pedig a biztonsági előírásoknak megfelelően történik majd meg, amint arra lehetőség nyílik.

A kormányfő közölte: ha a jelenlegi intézkedések nem bizonyulnak elegendőnek, kötelező korlátozások is életbe léphetnek. Ám a kormányfő külön kiemelte, hogy a cél nem ez, és „nem akarják lezárni az országot” és az erre az időszakra tervezett rendezvények megtartását sem korlátozzák.

A teljes sajtótájékoztató az újságírói kérdésekkel együtt itt visszanézhető:

Nyitókép: a közvetítés videójából

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

BázisFM ÉLŐ A közösség
Külön ablak
📻 BázisFM ✖
Próbáld ki az online rádiónkat hírolvasás közben!
Indítás külön ablakban