Háromnapos búcsúi hétvégére várják a zarándokokat Sokorópátkán
Búcsúi zarándok-misét és háromnapos ünnepi programsorozatot rendeznek Sokorópátkán Magyarok Nagyasszonya ünnepén, október 9. és 11. között.
Időpont: október 9. és 11.
Helyszín: Sokorópátka
A szervezők egy olyan hétvégére várják a családokat, barátokat, zarándokokat és közösségeket, amelyen a hit, a magyarság, a hagyomány és a közösség kerül a középpontba Sokorópátkán.
A háromnapos program október 9-én, pénteken 17 órakor kezdődik a Magyarok Nagyasszonya-templomban. Sík Frida Akusztik Duó „Határtalan dallamok” című műsorával nyitják meg az ünnepi hétvégét.
Október 10-én, szombaton több településről is útnak indulnak Sokorópátka felé. A zarándok keresztaljak Pannonhalmáról, Ravazdról, Felpécről, Kajárpécről és Tényőről gyalogosan érkeznek, míg Pannonhalmáról motoros zarándokok, Győrből pedig kerékpárosok csatlakoznak az eseményhez.

10:30-kor indul a Magyarok Nagyasszonya Körmenet, majd 11 órakor a Hármashalom Oltárnál kezdődik a búcsúi szentmise. A misét Lukovits Milán OFM ferences szerzetes, a Mária Rádió műsorigazgatója celebrálja. Közreműködik a Téti Ifjúsági Fúvószenekar, amely a szentmise után rövid koncerttel is készül a résztvevőknek.
A szombati program ezzel még nem ér véget: a nap folyamán ünnepi beszédek, néptánc és népzene, jószolgálati étel-ital, Magyar Örökség Menete, majd táncház várja az érkezőket.
Ünnepi szentmisével zárul a hétvége
Október 11-én, vasárnap 11:30-kor a sokorópátkai Magyarok Nagyasszonya-templomban tartott templombúcsúi ünnepi szentmisével zárul a háromnapos programsorozat. A szentmisét Bognár István plébános celebrálja.
A szervezők célja, hogy minél többen töltsék együtt a hétvégét hitben, szeretetben és nemzeti összetartozásban, és közösen imádkozzanak Magyarországért és a Magyar Nemzetért.
Az esemény jótékony célt is szolgál: a rendezvények teljes bevételét a Sokorói Harangláb Park létrejöttének elősegítésére ajánlják fel.
Fotó ás forrás: Sokorói Tájegység Egyesülés
