A barokk templom titkai is megelevenedtek az idei tanév első Bencés estéjén
Németh Miksa atya előadásával indult az idei tanév Bencés esték sorozata október 8-án. A résztvevők megismerhették az iskola alapításának körülményeit, valamint a győri Loyolai Szent Ignác-templom kora barokk művészeti világát és annak történelmi, vallási üzeneteit.
Az előadás középpontjában a templom ikonográfiája, annak korabeli aktualitása és missziós szerepe állt. Németh Miksa atya bemutatta, hogy a barokk művészet a jezsuita lelkiség jegyében nem pusztán elvont vallási igazságokat jelenített meg, hanem szorosan kapcsolódott az akkori emberek mindennapjaihoz és a társadalmi viszonyokhoz.
A templom oltárai és mellékoltárai a 17. századi győri és magyarországi társadalom tagozódását is tükrözték. A Mária-kongregációk, valamint a helyi közösségek – főurak, katonatisztek és polgárok – saját védőszentjeiken és felajánlásaikon keresztül fejezhették ki vallási és politikai identitásukat.

Különös jelentőséggel bírt mindez a végvárként működő Győrben, ahol a szentábrázolások és a Mária-tisztelet, különösen a Patrona Hungariae, vagyis Magyarország Nagyasszonya tisztelete a török elleni küzdelemhez is kapcsolódott. A vallási jelképek így a védelem és a remény üzenetét is közvetítették.
Németh Miksa atya arra is rámutatott, hogy a jezsuiták által megálmodott épületegyüttes, vagyis a templom, a rendház és a gimnázium egységes missziós célokat szolgált. A lenyűgöző terek, a képi ábrázolások és a zene egyaránt azt a célt szolgálták, hogy megszólítsák és bevonják a katolikus híveket, valamint a hit iránt érdeklődőket.
Az előadás egyik fontos üzenete az volt, hogy a jezsuiták nyitott, párbeszédre épülő, a mindenkori társadalmi kérdésekre reflektáló szemlélete napjainkban is követendő példát jelenthet.
A Bencés esték sorozata november 12-én folytatódik, amikor ismét egy újabb témával várják az érdeklődőket.
Forrás és fotó: Győri Bencések
