Nagy dobásra készül az idei Pinnyédi Hídpiknik: jön a TNT nagykoncert Szigetbe!
Kiemelt Programok

Nagy dobásra készül az idei Pinnyédi Hídpiknik: jön a TNT nagykoncert Szigetbe!

Aug 11, 2026

Van egy hely Győrben, ahol egyetlen napra összeér a víz, a zene, a hagyomány és a közösség: augusztus 19-én ismét Pinnyédi Hídpiknik, amely az elmúlt években szépen lassan megtalálta a helyét a város nyári programjai között, az mostani alkalmat pedig a 30 éves TNT koncertje koronázza meg. A részletekről kedden, a rendezvény helyszínén tartottak sajtótájékoztatót.

A pinnyédi híd és a Rábca-part augusztus 19-én ismét egészen más arcát mutatja majd. Az Újvárosi Művelődési Ház szervezésében rendezik meg a Pinnyédi Hídpikniket, amelynek egyik legfontosabb sajátossága éppen az, hogy nem akar többnek látszani annál, ami: egy családias, kötetlen találkozási pontnak, ahol több generáció tölthet együtt egy nyári napot.

Az esemény ráadásul évről évre egyre inkább hozzátartozik Szigethez és Pinnyédhez is, sőt tulajdonképpen az egész városhoz. Erről beszélt dr. Tóth Péter alpolgármester is, aki elárulta: valamennyi eddigi Hídpikniken ott volt.

„Nagyon nagy fába vágja a fejszéjét az, aki Győrben valami új helyszínen szeretne rendezvényt megálmodni. Az embereket rá kell szoktatni, s úgy vélem, hat év erre elegendő volt.” – mondta dr. Tóth Péter, majd úgy folytatta: „Ilyen rendezvényre lenne szükség minden városrészben! A város nevében pedig azt mondhatom, hogy az ilyen programokat mi nagyon nagy szeretettel támogatjuk most és a jövőben is. Az emberléptékű és az emberekhez közelebb álló rendezvények úgy látom sokkal jobban megélhetők és átélhetők. A közösség szempontjából ez mindenképp nagyon fontosan, szóval hajrá, csak így tovább!” – zárta az alpolgármester.

Egy híd, amely több egyszerű helyszínnél

Szeles Szabolcs önkormányzati képviselő számára különösen fontos a helyszín, hiszen – mint a sajtótájékoztatón felidézte – nagyon-nagyon régóta megálmodta már a pinnyédi híd lábához ezt a piknik hangulatú családias rendezvényt.

„Köztudott, hogy ezer szállal kötődőm ide, s mi, akik hasonlóan érzünk, mindig is tudtuk, hogy ez itt egy csodálatos része a városnak. A mögöttünk lévő híd pedig igazán szimbolikus: a mindenkori győriek erejét bizonyítja, a történetét pedig már sokszor elmondtuk. Nagyon hálás vagyok az Újvárosi Művelődési Háznak a szervezést és a rengeteg segítségért, hiszen egy mára tradicionális és nagyon fontos eseményt hívtunk életre annak idején, és ismételjük meg sikerrel, évről-évre.” – zárta Szeles Szabolcs.

A Hídpiknik ráadásul nem véletlenül kerül minden évben augusztus 20-a környékére. A rendezvény hagyományosan kapcsolódik nemzeti ünnepünkhöz, így az idei programból sem maradhat ki a kenyérszentelés és a magyarnóta.

Szárazföldön és vízen

Radicsné Csőre Andrea, az Újvárosi Művelődési Ház vezetője a sajtótájékoztatón részletesen ismertette az idei kínálatot, amelyet ezúttal is úgy állítottak össze, hogy a gyerekektől az idősebbekig minden korosztály találjon magának programot.

És ha már a Rábca partján piknikezünk, természetesen a víz sem maradhat ki a történetből. A Győri Vízisport Egyesület jóvoltából kajakozni, kenuzni és SUP-ozni is lehet majd a Rábcán, a GreenEx Egyesület pedig szintén kenuzási lehetőséggel készül. Különleges élményt ígér a Larimar Dream Fields is, amely Hangvarázs vízizenével érkezik.

A szárazföldön legalább ennyire mozgalmas lesz a nap. Senior örömtánc-bemutató és Ringató foglalkozás várja az érdeklődőket, a Gyepű Farkasai Hagyományőrző és Íjász Egyesület pedig jurtabemutatóval készül. A Nemzeti Művelődési Intézet jóvoltából interaktív Hungarikum játszótér is érkezik, emellett kézműves foglalkozásokkal is várják a családokat.

A piknikhez persze hozzátartoznak az ízek is: helyi finomságok, hűsítő italok és egyedi vásári portékák sorakoznak majd a Rábca-parton.

A HangBázis pedig zenészekkel, Dj. Gigával és a Bázis FM élő kívánságműsorával gondoskodik arról, hogy napközben se maradjon zene nélkül a közönség.

A 30 éves TNT-vel jön az esti csúcspont

Az idei Hídpiknik legnagyobb dobása kétségtelenül a TNT koncertje lesz. Dobrády Ákos és Zuber Krisztián Inti győri származású zenészként ráadásul egy kicsit haza is érkezik a koncerttel. A 30 éves TNT olyan slágereket hoz a Rábca-partra, amelyeket generációk énekelnek kívülről: felcsendülhet többek között a Titkos üzenet, a Kicsi gesztenye és a Bolond, aki sír is.

A koncerttel azonban még nem ér véget az este. A programot hangulatos fáklyás felvonulás zárja, amelynek résztvevői a híd eredeti helyéig, a Híd utcáig sétálnak majd el.

A Pinnyédi Hídpikniket tehát augusztus 19-én rendezik meg a pinnyédi híd lábánál található festői területen, amelynek a tereprendezése jelenleg is tart azért, hogy a tényleg a legszebb és legjobb körülmények között tölthessünk el egy felejthetetlen napot. A programokon való részvétel díjtalan.

BázisFM ÉLŐ A közösség
Külön ablak
📻 BázisFM ✖
Próbáld ki az online rádiónkat hírolvasás közben!
Indítás külön ablakban