Monumentális látvány, katartikus élmény – ilyen volt az Anna Karenina a Margitszigeten
Nagyszabású együttműködés keretében valósult meg az Anna Karenina című musical Budapesten, a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon, ahol az I Love Győr a július 4-i előadást tekintette meg. Felejthetetlen és minőségi élményben volt részünk, amely ismét megmutatta a Győri Nemzeti Színház társulatának tehetségét és tudását.
Kocsák Tibor és Miklós Tibor Anna Karenina című musicaljét a Margitszigeti Színház és a Győri Nemzeti Színház közös produkcióként állította a legendás budai színpadra, amely már megannyi csodás nyárestének adott otthont. Ám egy biztos: akik látták a július 3-i vagy július 4-i előadást, soha nem felejtik el.

Az I Love Győr szombaton élhette át a grandiózus bemutatót, amely a tökéletes színészi játék és ének mellett monumentális látványt is nyújtott. Kellett is ehhez a nem egyszerű történethez a megfelelő körítés, hiszen a 19. századi orosz nemesség csillogása mára már nehezen elképzelhető. Lev Tolsztoj Anna Kareninája a szenvedély és a házasságtörés egyik legizgalmasabb műve, ám korántsem könnyű élmény. Olvasmányként az orosz irodalom remeke, a Kocsák–Miklós szerzőpárosnak köszönhetően pedig musicalként is megismerhető.
Jelenünkben egyébként is minden aktualitása megvan annak, hogy felelevenítsük a világtörténelem vagy éppen a világirodalom legfontosabb női alakjait. Anna Karenina pedig pont ilyen: egy érzékeny lelkű nő, aki teljes életre vágyik. Kénytelen fellázadni minden ellen, és ezzel a hozzáállással kénytelen vergődni a társadalmi elvárások csapdájában. Anna Karenina és Alekszej Vronszkij viharos szerelmi történetében a szenvedély és a kötelesség csap össze egymással, a mű üzenete pedig időtlen.


Olyannyira, hogy musicalként is megállja a helyét, és a magyar szerzőpáros klasszisának köszönhetően talán még több emberhez jut el így, mint „klasszikus” könyvként vagy színdarabként. A zenés színpadra állításhoz természetesen kissé át kellett értelmezni a történetet, ügyelve a hitelességre. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy az Anna Karenina musical mára az egyik legkedveltebb magyar zenés darabbá vált. Egy gazdag érzelemvilágú történethez egyébként is mindig passzol a zene, a dalokkal pedig sokszor könnyebben kifejezhetők az érzelmek.
Rendezőként a Győri Nemzeti Színház igazgatója vállalta magára azt a feladatot, hogy egyszerre minőségi és látványos darabot álmodjon a színpadra, amelyhez segítségére voltak azok a kiváló szakemberek, akikkel Győrben már évek óta sikert sikerre halmoz.
Nem volt ez másként július 4-én sem, amikor a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon megelevenedett Anna Karenina és Alekszej Vronszkij szerelmi története… Hatásosan, hitelesen, látványosan és emlékezetesen. Élmény és feltöltődés egy életre.
Szereposztás:
- Anna Karenina: Széles Flóra (júl. 3.) / Mózes Anita (júl. 4.)
- Karenin: Miller Zoltán (júl. 3.) / Nagy Balázs (júl. 4.)
- Vronszkij: Kocsis Dénes (júl. 3.) / Vaszkó Bence (júl. 4.)
- Levin: Nemes Tibor (júl. 3.) / Hajdu Tibor (júl. 4.)
- Kitty: Nagy Alma Virág (júl. 3.) / Buvári Lilla (júl. 4.)
- Sztyíva: Molnár Erik
- Lídia: Molnár Ágnes
- Dolly: Hagen Orsolya
- Betsy: Kovács Anna Boglárka
- Mjahkaja hercegnő: Szentiványi Nikolett
- Pópa: Vincze Gábor Péter
- Scserbackij herceg: Jáger András
- Professzor: Bródy Norbert
- Háziorvos: Pörneczi Attila
- Nagykövet, Alexander, Kalapácsos ember: Gyimesi Ádám
- Olasz énekes: Spenger Mihály
- Nyágyka: Domonkos-Hersics Diána Szülésznő: Sashalmi Ágnes
- Szakácsnő: Farkas Nikolett
- Jasvin: Horváth Dániel
- Kapitonics: Tóth Zoltán
- Cord: Komóczi Ádám
- Szerjózsa: Hagen Rudolf (júl. 3.) / Tóth Berce Baján (júl. 4.) )
- Tánya: Lőrinczi Laura

Közreműködött a Győri Nemzeti Színház énekkara, tánckara és zenekara.
Alkotók:
- Díszlet: Horesnyi Balázs
- Jelmez: Árva Nóra
- Dramaturg: Pálfi Zsófia
- Zenei vezető: Silló István
- Tánckarvezető: Fekete Miklós
- Karigazgató: Balogh Eszter
- Súgó: Jakab Anita
- Ügyelő: Karácsony Szilveszter
- Korrepetitor: Kertes Anna, Medveczky Szabolcs
- Koreográfus-asszisztens: Németh Eszter
- Koreográfus: Szőllősi Krisztina
- Karmester: Silló István
- Rendezőasszisztens: Molnár Virgínia
- Rendező: Bakos-Kiss Gábor
