Már közös dal is született a Hangbázis Zene- és Médiatáborban
Javában zajlik a Hangbázis Zene- és Médiatábor, ahol idén is számos tehetséges fiatal gyűlt össze, hogy együtt alkossanak, tanuljanak és inspirálják egymást. Hiszen a közös zene, a közös élmények pillanatok alatt egységet kovácsolnak.
A kreatív energia már a hét közepére meghozta az eredményét: szerdára megszületett az első közös dal is, amely jól mutatja, milyen gyorsan formálódik közösséggé a társaság. Érdemes meghallgatni a produkciót, hiszen a fiatalok lelkesedése és tehetsége is visszaköszön belőle.
Hogy miért ennyire népszerű a Hangbázis Zene- és Médiatábor? Mert minden megtalálható benne, amire csak szükség lehet: hangszerek, mikrofonok, DJ Room, fotóstúdió, fények, party, podcast és média – mindez öt napon keresztül.
A Hangbázis nyári turnusa azonban ezzel még nem ér véget: a következő tábor július 13-án indul, így azok is csatlakozhatnak, akik most lemaradtak erről az élményekkel és alkotással teli hétről.
