Fény és Árnyék: új helyszínek, új találkozások, régi értékek a Győri Filharmonikus Zenekar évadában
Hírek

Fény és Árnyék: új helyszínek, új találkozások, régi értékek a Győri Filharmonikus Zenekar évadában

Sep 9, 2026

Fény és Árnyék: ezt a címet kapta a Győri Filharmonikus Zenekar új évada, amely ismét nem csak a Richter Terembe várja a zene szerelmeseit. A Zichy-palota is megtelik zenével, irodalommal és beszélgetésekkel, folytatódnak a telt házas sorozatok, de új kezdeményezések is indulnak. Sajtótájékoztatón számoltak be a részletekről.

A Győri Filharmonikus Zenekar tavaly több új sorozatot is elindított a Zichy-palotában, a közönség pedig gyorsan visszaigazolta, hogy van igény ezekre: a programok telt házzal futottak. Így az új évadban nemcsak folytatódnak a már bevált kezdeményezések, hanem újabbakkal is készülnek.

Kósa Roland alpolgármester szerint a Győri Filharmonikus Zenekar munkáját már régen nem lehet egyetlen város vagy régió keretei közé szorítani.

„Az az érték, ami ebben a városban teremtődik a Filharmónia által, valóban világszínvonalat képvisel” – fogalmazott.

Hangsúlyozta: a városvezetés számára fontos, hogy azok a kulturális intézmények és közösségek, amelyek eredményesen működnek, képesek megújulni, fegyelmezetten gazdálkodnak és megfelelően használják a rájuk bízott forrásokat, minél több lehetőséget kapjanak. Az alpolgármester szerint a kultúrában különös módon egyszerre van jelen az állandóság és a folyamatos változás.

„A kultúra értéke állandó, mégis van benne egy másik állandó alapvetés: a változás és a fejlődés. Ha valaki nem állít folyamatosan új kihívásokat maga elé, és nem keresi a megújulást, egy idő után unalmassá válhat. Ez a veszély nem fenyegeti a Győri Filharmóniát. Mindig tud valami újat mutatni ez a közösség” – mondta.

Kósa Roland külön kitért a Zichy-palotára is, amelynek működtetését a zenekar vette át. Mint mondta, öröm látni, hogy az épület megtelik programokkal.

A klasszikus zene határain túl is van dolguk

Fűke Géza, a Győri Filharmonikus Zenekar igazgatója arról beszélt, hogy a társulat működésének fontos része lett a nyitás.

„Olyan dolgokkal foglalkozunk, amelyekkel szélesebb közönséget is elérünk, közben pedig a mi kompetenciáink is fejlődnek. Ez nagyon fontos” – hangsúlyozta.

A törekvés már látható eredményeket hozott: a Zichy-palota sorozatai telt házzal futnak, a zenekar pedig a klasszikus koncertélet mellett egyre inkább kulturális találkozóhelyet is épít maga köré.

Borsi Róbert, Győr kulturális tanácsnoka a rendhagyó helyszínek jelentőségét emelte ki. A Vásárcsarnokban rendezett koncert sikere szerinte azt mutatta, hogy érdemes olyan tereket is bevonni a kulturális életbe, amelyek elsőre talán szokatlannak tűnnek. A helyszín akár évente egyszer vissza is térhet a zenekar programjába. Felidézte azt is, hogy amikor a Zichy-palota a filharmonikusok működtetésébe került, nem mindenki értett egyet a döntéssel. Ő azonban már akkor lehetőséget látott benne.

„Bennem már akkor megfogalmazódott a gondolat, hogy legyen lehetőség egyfajta kilépésre a klasszikus zene világából. Örömmel látom, hogy ezt a munkát az elmúlt másfél évben elvégezték – mondta.

Borsi Róbert szerint különösen fontos, hogy a fiatalok minél több értékes kulturális alternatívával találkozzanak.: „Ha tudunk nekik alternatívát mutatni az értelmes időtöltésre – legyen az egy zenei koncert, egy irodalmi est vagy bármilyen más kulturális forma – ami értéket hordoz és értéket tud átadni, akkor szerintem ez nagyon fontos dolog.”

A tanácsnok hozzátette: Győr erős kulturális szereplőinek egymást kiegészítve és erősítve kell dolgozniuk, hogy közösen emeljék a város kulturális értékeit.

Kamarazene és nagyzenekar kéz a kézben

A sajtótájékoztató következő megszólalója Baráti Kristóf hegedűművész az évad szimfonikus programjaiból adott ízelítőt, és külön hangsúlyozta a kamarazene szerepét.

„A kamarazene a zenekari muzsikálás esszenciája, sőt, továbbmegyek: talán a szólista létnek is az esszenciája” – fogalmazott.

Az egyik koncerten Brahms kettősversenye és I. szimfóniája kap helyet. Egy másik programban Richard Strauss Till Eulenspiegelje, Ravel G-dúr zongoraversenye és Mendelssohn Reformáció-szimfóniája szólal meg. Ravel zongoraversenyének szólistája Magyar Valentin lesz.

Visszatér a régi szalonok hangulata

Nagy sikerrel indult tavaly a Kalamáris Estek, ezért az irodalom és a muzsika találkozásából született sorozat nemcsak folytatódik, hanem bővül is.

Dr. Lukácsi Zoltán kanonok, irodalomtörténész, az estek házigazdája videó-üzenetben elmondta: az előző évad öt beszélgetése helyett ezúttal hat alkalmat kínálnak. Írók, költők és irodalomtörténészek ülnek majd vele szemben, a beszélgetésekhez pedig a Győri Filharmonikus Zenekar művészeinek muzsikája társul.

„Ezek az estek egy kicsit a régi szalonok világát idézik meg számunkra” – fogalmazott.

A sorozat szeptember 14-én Dragomán Györggyel indul, őt Szigeti Gábor követi. Januárban helyi szerző érkezik, tavasszal pedig többek között Varró Dániel és Háy János lesz dr. Lukácsi Zoltán beszélgetőtársa. Varró Dániel estjének különlegessége, hogy azt nem a Zichy-palotában, hanem a Széchenyi István Egyetemen rendezik.

Gáti Oszkár: „Most itt a végén beszélgetőpartner vagyok”

Új sorozattal is bővül a palota kínálata, a Deszka, amelyben Gáti Oszkár színművész kap főszerepet. A színművész már a sajtótájékoztatón gondoskodott arról, hogy világos legyen: nem klasszikus, adatokkal és évszámokkal telepakolt interjúkra kell számítani.

„Nyolcvanéves koromra voltam színész, temetőgondnok, színházigazgató, mindezt a győri kulturális életben, és most itt a végén beszélgetőpartner vagyok” – foglalta össze sajátos humorral az új szerepét.

Azt is jelezte: vendégeitől nem elsősorban azt szeretné megtudni, mikor, hol és kivel játszottak. Sokkal inkább a személyesebb beszélgetések érdeklik.

Fény és Árnyék: nemcsak egy szlogen

A teljes évadot a „Fény és Árnyék” gondolata fogja össze. A kreatív koncepció bemutatásakor elhangzott: a zenekar minden évadban olyan szlogent keres, amely üzenetet hordoz, és ehhez kapcsolódik az adott szezon vizuális világa is.

–„A Fény és Árnyék lett az új évadunk szlogenje. Minden évad szlogenjével szeretnénk üzenni, és a szlogenhez kapcsolódó vizuális világgal is szeretnénk ezt visszaadni”– mondta Ősz Gábor igazgatóhelyettes a sajtótájékoztatón, kiemelve, hogy Szami fotói és ötletei formálták az idei évadot olyanra, amilyenre ők megálmodták.

Porté: sorozat lett az ötletből

Új előadásként mutatkozik be a Portré is, amely 5 alkalommal várja majd az érdeklődőket. 52 percnyi portréfilm – szünet – 50 perc beszélgetés a látottakról az ötlet, amely Ősz Gábornak köszönhető. A kiindulás pedig Korniss Péter 90 esztendős fotóművészhez köthető, akiről csodálatos portréfilm született. Az igazgatóhelyettes szerette volna, ha Győrben is látható a különleges film, az ötletéből pedig sorozat született, amely hiánypótló lesz a városban.

Jön a Jazz kedd 2.0

Horváth Attila a tavaly indult Jazz Keddek kapcsán elmondta, hogy hatalmas sikert arattak a koncertekkel, amelyekről 2025-ben kezdtek el beszélgetni.

„Az érdeklődés olyan nagy volt, hogy idén nem csak a Zichy Palotában lesz koncert, hanem a Richter Teremben is, s természetesen most is találkozunk a Klastrom Hotel udvarán is.” – mondta Horváth Attila, majd néhány nevet is említett a páratlan repertoárból: fellép a Balázs Elemér Group, a győri kötődésű Grammy-díjas Németh Ferenc jazz-dobos és az Antal Gábor Trió is.

A Jazz Kedd népszerűségét mutatja, hogy külön Facebook oldalt is létrehoztak az információ-átadás miatt.

A Győri Filharmonikus Zenekar 2026-2027-es, Fény és Árnyék névre keresztelt évadata tehát a fekete és a fehér színek bűvöletében telik, ám a kínálat meglehetősen színes lesz. Érdemes gyakran látogatni a zenekar felületeit, ahol minden aktualitást megtalálhatnak az érdeklődők!

BázisFM ÉLŐ A közösség
Külön ablak
📻 BázisFM ✖
Próbáld ki az online rádiónkat hírolvasás közben!
Indítás külön ablakban