A négyszázadik tanév küszöbén
Augusztus 25-én ünnepélyes nevelőtestületi konferenciával megkezdődött a Czuczor Gergely Bencés Gimnázium és Kollégium 400. tanéve. A jubileumi alkalom egyszerre adott lehetőséget a hálaadásra, az intézmény gazdag örökségének felidézésére és a következő tanév feladatainak lelki-szakmai előkészítésére.
A nap a Veni Sancte eléneklésével kezdődött: a jelenlévők hálát adtak mindazért, amit az elmúlt évszázadok örökségéből továbbvihetnek, és Isten áldását kérték az előttük álló esztendőre.
A jubileumi konferencián köszöntőt mondott az iskola öregdiákja, dr. Veres András megyéspüspök, Hortobágyi Cirill pannonhalmi főapát, Tóth Konstantin OSB perjel, Pintér Bence polgármester, valamint Diószegi Judit, Győr-Belváros országgyűlési képviselője.

A délelőtt szakmai előadásokkal folytatódott. Kajtor Domonkos SJ a jezsuita nevelés hagyományáról és annak mai jó gyakorlatairól beszélt. Dr. Korzenszky Richárd OSB, a Pannonhalmi Bencés Gimnázium korábbi igazgatója a bencés nevelés történetét idézte fel 1802-től napjainkig, rámutatva arra az örökségre, amely a szerzetesi oktatás évszázadait összeköti a jelennel.
A jubileumi konferencia keretében bemutatták a 400. tanév emlékére készült érmet is, amelyet Lebó Ferenc Munkácsy Mihály-díjas magyar érem- és szobrászművész tervezett, és a Magyar Pénzverőben készítettek el.
Az emlékérem egyik oldalán a győri főtér bencés épületegyüttese, a másikon a győri bencések címere látható. Az érem négy mezője az iskola történetének és szellemiségének fontos elemeire utal: a PAX felirat és az öt szív a bencés rendre, a tollat tartó püspök Szent Mórra, a győri bencések védőszentjére, a három ezüst folyó Győr városára, az IHS-monogram és a három szeggel ábrázolt szív pedig az intézmény alapítójára, a Jézus Társaságára emlékeztet.

Az emlékérmet a jubileumi tanév kezdetén szeretettel adják át a diákoknak és családjaiknak, hogy kézzelfogható emléke legyen a 400. tanévnek. Az érdeklődők és az öregdiákok szeptember közepétől a Győri Bencés Látogatóközpontboltjában vásárolhatják meg.
A nap közös imádsággal és Asztalos Dániel, valamint Asztalosné dr. Elekes Szende előadásával zárult. A pedagógusi hivatás emberi oldaláról, a kiégés megelőzéséről, a hivatás megőrzéséről, valamint a lelki és szellemi feltöltődés fontosságáról szóló gondolatok a tanévkezdéshez szükséges belső megújulásra irányították a figyelmet.
A négyszázadik tanév ünnepélyes megnyitására augusztus 30-án, vasárnap 16.40-től kerül sor Győr főterén, a Széchenyi téren. A jubileumi esztendőt hálaadó szentmisével és tanévnyitó ünnepséggel kezdik meg.
Az ünnepre szeretettel várják az iskola munkatársait, diákjait és családjaikat, az öregdiákokat és családjaikat, valamint Győr és a térség minden érdeklődő polgárát.
Forrás és fotó: Győri Bencések
