A jezsuiták örökségét fedezhetik fel az érdeklődők a győri bencéseknél
Loyolai Szent Ignác ünnepéhez kapcsolódva különleges kulturális programmal várja az érdeklődőket a győri bencés közösség. Július 31-én és augusztus 1-jén tematikus tárlatvezetéseken ismerhetik meg a résztvevők a jezsuiták több évszázados győri örökségét, valamint a rendalapító életét.
A július 31-i búcsúünnep egyben a Loyolai Szent Ignác bencés templom védőszentjének ünnepe is. Az alkalomhoz kapcsolódó program során a látogatók hazánk legrégebbi barokk templomát, a Loyolai Szent Ignác bencés templomot járhatják be, emellett betekintést nyerhetnek a „400 tanév. Élő örökség a győri bencés gimnáziumban” című interaktív kiállításba is. A tárlat a jezsuiták és a bencések közös szellemi örökségét mutatja be.

A kétórás vezetett séták középpontjában Loyolai Szent Ignác élete, valamint a jezsuita rend máig élő kulturális és szellemi hagyatéka áll.
A program időpontjai:
- július 31. (péntek) 15:30–17:30
- augusztus 1. (szombat) 15:30–17:30
A túrák a Győri Bencés Látogatóközpontból (9022 Győr, Széchenyi tér 9.) indulnak, a gyülekező a kezdés előtt 10 perccel a Bencés Boltban lesz.
A részvétel előzetes jelentkezéshez kötött. Jegyet személyesen a Látogatóközpontban lehet vásárolni nyitvatartási időben.
Jelentkezni a turisztika@bencesgyor.hu e-mail-címen vagy a +36 30 195 2684-es telefonszámon lehet.
